TÖRTÉNETÜNK

Az európai politika mozgatórugói vagyunk, és 1984 óta képviseltetjük magunkat az Európai Parlamentben. Képviselőcsoportunk azért küzd, hogy Európa világvezető szerepet játsszon a környezetvédelem, a béke és a társadalmi igazságosság, a tisztességes globalizáció, valamint az emberi jogokért folytatott küzdelem terén. Az alábbi rövid cikk bemutatja a képviselőcsoport útját az Európai Parlamentben.

1984-1989

A Zöldek – a 70-es években számos európai országban megjelent új politikai erő – 1984-ben léptek először az európai politika színterére, amikor a második közvetlen EP-választáson megválasztották az Európai Parlament első zöld képviselőit. Németországból, a zöld mozgalom fellegvárából hét európai parlamenti képviselő; Belgiumból és ő Hollandiából pedig két-két képviselő érkezett. Mivel ennyi képviselővel a Zöldek nem alkothattak saját képviselőcsoportot, szövetséget kötöttek a GRAEL (Green Alternative European Link) csoporttal, amely Szivárvány csoport néven is ismert volt (Rainbow Group).

1989-1994

Az európai választásokon elért áttörő eredménynek köszönhetően a Zöldek megalakíthatták az első, 30 tagot számláló képviselőcsoportjukat. A francia, olasz és portugál Zöldek csatlakoztak a német, belga és holland EP-képviselőkhöz, és a csoportban az Olasz Radikális Párt néhány tagja is helyet kapott. Az első két társelnök Maria Santos (Portugália) és Alexander Langer (Olaszország) volt. A parlamenti ciklus felénél Adelaide Aglietta (Olaszország) és Paul Lannoye (Belgium) váltotta őket.

1994-1999

Az 1994-es európai választások vegyes eredményekkel zárultak a Zöldek számára. Míg a német Zöldek rekordszámú szavazatot értek el, a francia és a portugál Zöldek azonban elvesztették valamennyi mandátumukat. Ez volt az első alkalom, hogy Luxemburgból és Írországból választottak Zöldeket, de a csoport egésze 23 főre csökkent. Amikor 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozott az Európai Unióhoz, a képviselőcsoport további négy taggal bővült, így a taglétszám 27-re emelkedett. Alexander Langert újraválasztották, a társelnöke pedig a német zöld Claudia Roth volt. 1995-ben Alexander Langer társelnök tragikus körülmények között meghalt. Magda Aelvoet belga EP-képviselőt 1997-ben választották meg társelnöknek Claudia Roth mellé, akit 1997-ben megerősítettek társelnöki tisztségében.

1999-2004

1999-ben a Zöldek 38 képviselővel minden idők legerősebb képviseletét érték el az Európai Parlamentben. Az Európai Szabad Szövetség (EFA) (regionalisták és demokratikus nacionalisták) 10 európai parlamenti képviselőjével közösen megalakították a Zöldek/EFA képviselőcsoportot, amely így az Európai Parlament negyedik legnagyobb képviselőcsoportjává vált. Heidi Hautalát (Finnország) és Paul Lannoye-t (Belgium) választották a képviselőcsoport társelnökévé. Ugyanebben az évben a német Michaele Schreyer lett az első Zöld uniós biztos, az ő felelősségi körébe tartozott a költségvetés és a csalás elleni küzdelem.

Daniel Cohn-Bendit és Monica Frassoni 2002-es társelnökké választása megerősítette a képviselőcsoport Európa-párti irányultságát.
A páneurópai mozgalom következő logikus lépése az első olyan európai politikai család megalakítása volt, amely közös kampánnyal indult a 2004-es európai választásokon. Az Európai Zöldek Pártját 2004. február 21-én alapították meg Rómában. A Zöld párt vezetői ugyanabban a teremben írták alá az alapító okiratot, ahol 1957-ben az Európai Közösségről szóló Szerződést is aláírták.

Arrow down

2004-2009

A 2004. júniusi választásokon a Zöldek 34 mandátumot szereztek, de nagy csalódásukra a 10 új tagállamból nem jutott be egyetlen képviselői sem. A Zöldek megújították szövetségüket az Európai Szabad Szövetséggel, és néhány független EP-képviselővel együtt továbbra is a negyedik legnagyobb képviselőcsoport voltak az Európai Parlamentben, összesen 42 taggal.

Arrow down

2009-2014

A júniusi választásokon a Zöldek rendkívül sikeresen szerepeltek, és 46 képviselői helyet nyertek el, de a 12 legújabb tagállamban ismét nem szereztek egyetlen mandátumot sem. Az EFA-val megújított szövetség és néhány független EP-képviselő befogadása után a képviselőcsoport továbbra is a negyedik legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben.
A csoport társelnökei Daniel Cohn-Bendit és Rebecca Harms.

Arrow down

2014-2019: Változást hozunk

2014 júniusában a Zöldek/EFA csoportnak 50 európai parlamenti képviselője volt. Rebecca Harms (Németország) és Philippe Lamberts (Belgium) lettek a képviselőcsoport társelnökei, míg Ulrike Lunaceket (Ausztria) – aki a Zöldek/EFA jelöltjeként indult az Európai Parlament elnöki tisztségéért – az Európai Parlament alelnökévé választották a jogalkotási ciklus első felére.
A jogalkotási ciklus közepén Ska Keller (Németország) váltotta Rebecca Harmst a társelnöki tisztségben.

Arrow down